Reményik Sándor A Szőnyeg Visszája
Ott vannak az alkonyat árnyékaiban. Most vár valahol megfáradtan Nem kér sokat csak keveset Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót Egy vigasztaló kedveset Tán még lehet, tán még lehet. S, ha voltak vágyaid, titkok, Mikről soha nem beszéltél, Talán, mert szégyellted, Vagy talán, mert féltél, Most kiáltsd ki bátran, Hadd hallják a csillagok. Virágok közt feküdni lenn a földön, s akarsz, akarsz-e játszani halált? Reményik sándor nem nyugszunk bele. S ti mind, élő és holt anyagok, tanítsátok őket, felhők, sasok, Vad villámok, jó hangyák, kis csigák, vigyázz reájuk, hatalmas világ. Akarsz-e játszani, mindent, mi élet, havas telet és hosszú-hosszú õszt, lehet-e némán teát inni véled, rubinteát és sárga páragõzt? Kibédy Ervin: Ahogy a napok rövidülnek Ahogy a napok rövidülnek Úgy érzem mintha köd borulna rám, Ahogy az éjjelek lehűlnek Mind gyakrabban jut eszembe anyám.
Úgy szólíts, azon a néven, Ahogy mindig hívtál. Az erdő vetkezik és síkos már a rét, körötted hét szép csillag ég, hét csillag ég körötted és tested körül most hirtelen suhogó kört szalad hét bársonyos vakond a föld alatt. Bagdy Emőke/ Amikor meghalnak az anyák, nem mennek azonnal a mennyországba. Henry Scott: A szomszéd szoba A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. De elfáradt tested, a betegség már nem engedte szabadon. Reményik sándor karácsonyi vers. Az élet egyszer csak őrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: Hol volt..., majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt, s mi ezt meséljük róla sírva: Nem volt... Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt-néma szobra. Hajók futnak, hajók, a ragyogó láthatárig!
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer. Elmondhassam neki, mennyire hiányzik, mikor rágondolok, szemem könnyben ázik. Szeress úgy mint a Nap, feltétel nélkül Úgy, mint a Nap, ami szívedből épül. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Csak télen át, - örökre! Szeretettel köszöntelek. Most lehunyt szemmel fekszel, Felhők távolából nézel a földre, Jöttél valaha sírva egyszer, S szótlan csendben mentél el örökre.
A fonalat nem vágta el semmi, Miért lennék a gondolataidon kívül Csak mert a szemed nem lát Nem vagyok messze, ne gondold. Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja, mint vízbe süllyedt templomok harangja a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég: Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék, vagy bort ivott és boldogan meredt a kezében égő, olcsó cigaretta füstjére, és futott, telefonált, és szőtte álmát, mint színes fonált: a homlokán feltündökölt a jegy, hogy milliók közt az egyetlenegy. Utolsó napunkon, szép szemedben, még ott volt az a huncut szikra, Tíz körömmel húzott volna az élők sorába vissza. Könnyem keresztelt, s búm nyomát Hordozza homlokod. Kéklett az ég, sütött a nap; mentem sötét fenyők alatt. Aki elment az elment, mondtam én is, de ugyanekkor mélységesen éreztem, aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen. Hisz észre sem vett engem senkise. Juhász Gyula: Consolatio Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Mitch Albom: Az elvesztett szeretet Az elvesztett szeretet szeretet marad. Ismeretlen: Nem vagy itt Nem vagy itt, tudjuk jól Mégis érezzük karod ölelését. Mi lett belőled lélekűzte test? Hiányzik jó lelke, melyből öröm áradt, a két szorgos keze, mely el sose fáradt.
Váci Mihály: Nélküled Elmúlnak így az estjeim, nélküled, csillagom. Amíg élek, suhogásuk egyre csábít, és mert a vég egy nap úgyis csak beállít, vízbefúló napsugárként tükreibe temetkezni hív a tenger! Mindenki tudta és hirdette: ő volt. Emil Isac: Ha meghalok Ne bánd fiam, ha meghalok, Értem sírnod sem kell Hisz én vagyok te, s te vagy én Nem hagylak soha el. Ha van füled, halld hangtalan beszédem Mindegy mi voltam, voltam az, ami.
A napok, az órák, évekké váltak, azt hittem soha, soha meg nem állnak. Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Csakhogy az utolsó órák és percek nagyon fontosak. Aki elment az elment, mondta az anyám, sohse keseregjetek a kósza lélek után. Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden. Énhozzám mindig csak jók voltatok, szeressétek őket, ha meghalok. Viszontlátásra a földnek porában, Viszontlátásra az égi sugárban.
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj, Hidegen hagy az elhagyott táj. Paudits Zoltán: Jöttél valaha Hát ennyi volt a földi lét, Vége és nincs tovább. Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts. Istentől e munkát, jutalmul kapta, így lett ő sokunknak, szerető Anyja. A bucsuzó legény ránevetett az anyámra: és az anyám itt maradt. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Én mindig itt leszek, mindig közel leszek. Gondolsz-e néha rám? S őrzöm ezt a kincset, mert nagyon, nagyon ritka. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. Hát elengedlek téged, én szép kedvesem. Aranyosi Ervin: Odafentről vigyáz Habos felhők mögül vigyáz rám egy angyal, ha szomorú vagyok, gyakran megvigasztal. Aki szeretett engem az megcirógatta az arcom: és én itt maradtam.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt. Úgy mint a nap, fényből születve Úgy, mint a Nap, áldást teremtve. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. "A Napsugár nem kérdezi, Hogy mennyit ér a fénye A Napsugár nem kérdezi, Hogy mit kap majd cserébe A Napsugár nem mérlegel, Csak tündökölve árad. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Édes barátaim, olyan ez éppen, mint az az ember ottan a mesében. Így folyamatosan össze vagyunk kötve mindazokkal, akiket valaha szerettünk, mert a lelkünkben ott van az emlékük, és a viselkedésünkben néhány motívum. Nem vagy itt tudjuk jól Mégis látjuk szemed tiszta fényét.