Jókai Mór A Fehér Rózsa
"Ha halott volnál is, holtan idejöhetnél két nap alatt! " A kizlár aga nem tudta, mi van a szekrényben, s bevitte azt a gyönyörűség termeibe, s az izenettel együtt átadá Ahmednek. Az én csillagom a te orcádon ragyog, s ha azt elfordítád tőlem: haljak meg akkor én. Jókai Mór: A janicsárok végnapjai/A fehér rózsa (Franklin-Társulat-Révai testvérek, 1928) - antikvarium.hu. Tökéletesen meghalt. A szoba tetejéről csüggött alá egy cserépmécses, azt Patrona ősi tűzkővel és taplóval meggyújtotta, egy gömbölyű teknőben vizet hozott vendége számára megmosdani, a hosszú korsóban pedig italnak valót a kútról, s azután elővevé a gyékényszatyort, s kirakva annak tartalmát a gyékényre, odaülteté magával szembe a jámbor Janakit, hogy vendégeskedjék.
Jókai Mór A Fehér Rosa Clara
A levél, mintha puskaporral lett volna írva, alig volt olvasható. Az annyi volna, mint készpénzen venni meg a nagyúr haragját. A Kiagadkhane patak egy éjjel úgy megáradt, hogy az egész édes vizek völgyét elöntötte, s a fölállított ágyúkat elragadta, s íme, nézzed: legújabban Szantorin sziget mellett egy új sziget emelkedett ki a tengerből, három hónapig folyvást nőttön-nőtt, és amíg megnőtt, Sztambul alatt reszketett a föld. Danolt tele torokbul a janicsár, az utca egyik oldalától a másikhoz tántorogva, s kivont handzsárjával hadazva maga körül. Jókai mór a fehér rosa clara. Ti csak itthon szerettek hadakozni asszonyok és szüzek ellen, s ostromot futni nem várak, hanem boltok ellen? … Ők voltak a legmagasabbak akkor, midőn szerencsétlenség érte az országot. Minő látvány várt reá! Halil ezalatt azon börtönhöz jutott, melybe a becstelen nők voltak rekesztve, kiket a szultán egy kegyes parancsából minden városból összeszedtek, s ide zártak. Megkímélt, szép állapotban.
Az is jó – szólt Abdi –, dicső megjelenésed elnémítandja a zajt. Parancsolom, hogy vedd fel fátyolod, és kövess, ti pedig itt maradjatok, míg a dzsebedzsik a zsineggel értetek fognak jőni. Ahmed szultán ezalatt reggeli imáját végzi, mint ahogy azt napról napra pontosan megszoká. Kiálta fel hevesen Halil. No, hát csak gyere a hátam mögött egész bátorsággal, és rá se nézz, mikor elmegyünk mellette. Halál a kiaja bégre! Halil még egyszer egy hosszú csókot nyomott Gül-Bejáze reszkető ajkára. Mondá négyszemközt Halil – Hiszen látod, hogy milyen emberséges baltadzsi. Halil elment, bevásárolt, visszatért. Most a visszatért fejedelem visszaköveteli az ozmán birodalomtól az elfoglalt tartományokat, s fővezére, Szafikuli kán nagy hadsereggel közeleg Küprilizáde ellen. A jámbor szomszéd szépen tartózkodva belépett, dugdosva kezeit a kaftánja keblébe, mert szurkosok valának azok igen nagy mértékben, ámbár szüntelen mosta, de nem akart lemenni róluk a szurok; a turbánja tekercsébe pedig most is oda volt szúrva az ár, s nagyon szépen vette ott ki magát, mint valami kócsagtoll; természetesen neki is, mint minden csizmadiának, a legrongyosabb papucs volt a lábán. A fehér rózsa · Jókai Mór · Könyv ·. Az első jancsárezred bográcsa körül azalatt zajosan megy a dolog. A fővezér is nagyon örült a leánynak, elvivé őt pincéjébe, megmutogatá a három nagy kádat, mely tele van arannyal és drágakövekkel, s azt mondá, hogy ez mind neki adja, csak őt szeresse, megmutogatta neki a tömérdek drága ékszert, melyet a palota eresze alá eldugva tart, és azokat ineki ígérte, kínálta az édes vizek mellett épült palotáival, minden csókért egy palotát. Úgy hasonlít hozzád, mint a ragyogó csillag hasonlít a tündöklő naphoz.
Amíg te jancsár voltál, te is nagyságos úr voltál, most pedig csauszkutya vagy. Ekkor havat hozatott a Kaukázus hegy tetőiről, ahol az nyáron át is áll, egész hajókkal a Fekete-tengeren keresztül, s hóval takargatá be az elültetett tulipánokat, s ha az olvadt, ismét új havat tett rá; ilyenformán a megcsalatott tulipán azt hitte, hogy most tél van, s amint azután augusztus végével egészen el hagyták rajta olvadni a havat, azt képzelte, hogy itt a tavasz, s kidugta az átnedvesült, átmelegült ágyból sárgászöld csíráját. Eljött végre a bejrám ünnepe – folytatá Gül-Bejáze a regét. A levelet, melyet írtam, ott feledém nálad a tetőn, a szőnyegre téve, mellette egy erszény pénzt, melyet a levéllel együtt el kellett volna küldenem. Siess, mert a lázadók felfordítják ezalatt a várost! Mint illett, a főpap kezdé a beszédet. Jókai mór a nagyenyedi két fűzfa. Kerestem mindenütt, nem találtam sehol. Huszonhét éve ül már a trónon. Ez árulás Allah és a próféta ellen!
Jókai Mór A Fehér Rosa Maria
A szerájban az órák sorba mind egyet ütöttek, amidőn a huszonegy ágyúlövés hirdeté, hogy a szultán a próféta zászlajával, együtt megindult a táborba. Mi bajod emberséges müzülmán, bánt téged valaki? Rá ne lépj a tulipánjaimra, te bolond! Tudod-e, hogy kinek a kezét fogtad meg? Hol van a te társad, Musszli? Még javában élvezék örömeik mámorát, amidőn bedugja fejét az ajtón a sokszor emlegetett szomszéd, az emberséges Musszli, s meglátva ezt a jelenetet, vissza akará húzni ábrázatját, de észrevette őt Halil, s nagy vígan rákiálta: – Gyere be, gyere! Kallipoliszban a villám a lőpormalomba sújtott, s hatszáz munkás repült a légbe. A vezető dacosan veté magát közbe. Musszli elvezeté Janakit egyfelől a házak alatti pincéken keresztül, Halil másfelől a háztetőkön át menekült tova, s egy óranegyed múlva egyszerre értek mind a ketten az Etmeidánra. És bizonyára nagy bohók a síiták, hogy inkább engedik magukat ezrével leapríttatni, minthogy megengednék, hogy isten neki, legyen hát ezzel a három névvel is több a szent naptárban. Futó menekültek hozzák hírül a csatatérről, hogy Küprilizáde serege szétveretett, négyezer lovast és hatszáz, eleséggel terhelt tevét a perzsák elfogtak, a vezér maga Erivánba futott, Hamadan, Kermandzsahan ellenség földe ismét. Jókai Mór: A fehér rózsa | könyv | bookline. Halilon alig ismerné meg valaki a tegnapelőtti szatócsot; merész, bátor tekintete, határozott beszéde, s a tegnap és ma elpazarlott pénz, melyet Janakitól kapott, kedvencévé tették őt új társainak.
Ahmed magában suttogá: – Csak egy percig, csak egy pillanatig, csak ameddig egy hosszú csók tart, csak egy óráig, csak egy éjszakáig, csak egy álomig még. Kertje pompásabb volt, mint "ragyogó" Szolimán alatt, s hogy szerája nem volt örömtelen, bizonyítja az, miszerint ez ideig harmincegy gyermeknek lett boldog édesatyja. Neve az odaliszknak Gül-Bejáze, fehér rózsa, éveinek száma tizenhét, fogai mind megvannak, lehelete egészséges, bőre tiszta, haja sűrű, tud táncolni és énekelni s mindenféle női munkákat. A szultán kezénél fogva vezeti őt bíbor ottománjáig, s megengedi, hogy lábaihoz leüljön; a szultána összefonja kezeit a padisah térdein, s felvetve arcára szemeit, szól: – Leányodtól, a kis Eminától jövök, ő külde hozzád, hogy csókoljam meg helyette lábaidat. Inkább ott maradt a börtönben. Vacsorált vele együtt, akkor át akarta ölelni, keblére vonta, és íme, a leány holtan rogyott karjai közé, mint szokta mindig, valahányszor férfi ér hozzá, valamely bűbájos varázsoló szót ejtve ki ajkain, melytől őrizzen meg minden igazhívőt a próféta; azon szent asszonynak neve ez, kinek képét a gyaurok zászlóikon viselik, s nevét kiáltják, midőn az igazhívőkkel harcolni szállnak. A leányt sokáig nem merte megvenni senki, mert illendő, hogy amit a világ leghatalmasabb ura elhajít, azt senki fel ne merje venni, és ahová ő pipája hamvát kiveri, azt a helyet mindenki kerülje, és rá ne merjen arra gázolni. E helytől tehát minden igazhivő müzülmán megőrzi az ő lábait, kötelessége levén ismerni a koránnak azt a versét, miszerint "bolond az, aki keresi azt a veszedelmet, mely nélkül ellehet". A fejedelem bujdosóvá lett. Jókai mór a fehér rosa maria. Nem ott, itt mellettem ülj – monda Halil, s megfogá az odaliszk remegő kezét, s odaülteté őt maga mellé a vánkosra, s rakott eléje a piláfból, és kínálta megható szóval, hogy egyék. A fehér rózsához hasonlók arcai. Mint gondolod elcsendesíthetni e zajt? Mindennap látta a szultánt, szelíd, nyájas arca iránt önkénytelenül tiszteletet érzett, de ha arra gondolt, hogy őt szeretnie kell, elborzadt lelkében.
Halál a nagyvezérre! Védszentednek nincs rajtad hatalma többé. Rebegé sápadtan Gül-Bejáze, ki egyszerre kijózanodott a mámorból, mint a bor és szerelem idézett szívébe. Mit kívánsz, hű szolgám, kizlár aga?
Jókai Mór A Nagyenyedi Két Fűzfa
Végre hegyes tűket szurdaltak körmei alá, és a leány még arra sem mozdult meg. Szelíd, nyájas, tündökletes arc, mintha egy atya lépne gyermekei közé. A szultána ezalatt parancsolá rabnőinek, hogy bontsák le Iréne hajfürteit, s amidőn sarkig omló hajától eltakarva ottan előtte állt, meghagyá, hogy fessék ki orcáját pirosra, mert nagyon halovány volt, szemöldeit feketére, és haját kenjék be illatos olajjal, nyakára és karjaira pedig fűzzenek igazgyöngyöket. És a délutáni órán nem hiszi Allah áldását a keleti nép. Most ordítást hallasz zúgás helyett. Legyen úgy – szólt a kikiáltó, lefátyolozva újra a delnőt –, ám te lássad, hozd a pénzt, és vigyed a lyánt.
Halil bement az erszényért, átadta a kikiáltónak, egy pénz sem hiányzott belőle; az kezébe tevé az odaliszk kezét, és otthagyta azt nála. Halil rögtön visszafordult nagy sietséggel. A kiaja azt tanácsolá, hogy alkuba kellene ereszkedni a lázadókkal, s úgy csendesíteni le őket. Mi is sajnálunk téged, dicső kapudán basa – monda Musszli.
Abdi basa egyenesen odalovagolt. Annál több ok, hogy azt ajkain, keblén melengesse fel, de a kéz csak hideg maradt, hideg, mint egy halott keze. És midőn Iréne e magasztalásokat hallá, szívében elborzadt. Mert inkább elhálnék abban a veremben, melybe a tigris beleesett, inkább aludnám a hyppopotamus fészkében, vagy egy csónakban, melyet kajmánok és krokodilusok őrzenek, inkább töltenék egy éjszakát egy pincében, mely tele van skorpióval és skolopendrummal, avagy a szúremi toronyban, melyet a dzsinnek látogatnak, s jobb volna az eleven baziliszkusszal ülnöm szemtül szembe, mintsem töltenék egy éjszakát ezen rabnővel egy szobában. Janaki könyörgött, Musszli szitkozódott, csak Halil nem szólt semmit. A szeráj kapujában borúsan monda a főmufti a nagyvezérnek: – Jó lett volna nekünk kettőnknek nem őszülni meg. Egy abszolúte szerethető történet Jókaitól. Musszli elmondta azt a történetet százszor, mindenféle változatokkal, leírva, hogy ütötte agyon egy ökölcsapással Halil Ali Kermeszt, hogy esett le annak egyszerre az álla, s hogy nyaklott össze egy állóhelyében, ami a janicsárok előtt mind igen nevetséges dolog volt. Azért megrendelé, hogy hozzanak pompás kínai porcelánedényeket, mikbe e virágokat átültesse, saját kezeivel jól alámarkolva a földbe, nehogy a hagymákat meg találja sérteni. Lelke mélyéig elszomorodott, midőn azt megérté. Senki sem merte kardját kivonni ellene, de nem is engedelmeskedett senki. Hát nem tesz az semmit, Halil.
Ne búsulj, muszafir!