Kovács Barbara Középsősök Búcsúja A Nagyoktól

Jó, jó, tudom, hogy iskolás leszek, de az majd csak ősszel lesz, most minek ünnepeljek? Játszani veletek, ti nagyok. És az anyukám is eljöhet majd velünk?

És, ha majd eljönnek látogatni minket, ők olvasnak nekünk csodaszép meséket. Mindenféle fontos dolgok jutnak az eszembe, hogy például: az iskolában van-e medence? Megtanultam cipőt kötni, tudok késsel szépen enni, a széket két kézzel viszem... minek az iskola nekem? Igaz, hogy a köribe sose engedtetek, mégis nagyon jó volt játszani veletek! A cipőnket megkötötted, az orrunkat törölgetted, a ruhánkat hajtogattad, fésülgetted a hajunkat. Ha szomorú leszek, az ölébe ültet? A kanalat nagyosan fogom, a tavaszi zöldségeket tudom, ismerem a hét napjait... az iskola majd mit tanít? Igaz, hogy a labdát tőlünk. Igaz, hogy a labdát tőlünk sokszor elvettétek, mégis sajnáljuk, hogy innen majd elmentek. Tanítottál söprögetni, teríteni, ágyat vinni, kezet mosni, arcot mosni, öltözőben rendet rakni. Jó volt itt, jó volt itt három évig játszani, most megyünk, most megyünk az iskolába tanulni. Nektek kedves nagyok, Hogy az iskolában.

Sokszor elzavartatok, Mégis jó volt. Milyen jó volt még az is, ha büntiben álltam, s nem húzta a mázsás táska szegény kicsi hátam! Mégsem jut eszembe semmi bölcs dolog, csak az: de jó, hogy még óvódás vagyok! Etetgettél, öltöztettél, babusgattál, nevelgettél. Minket is hagytatok. Ballagnak a nagyok, Vajon hová mennek? Megkérem aput, intézkedjen már most, mindig nézzünk olyat: fontost, tudományost, állítsa be a TV-t állandóra oda, s maradok óvódás, nem kell az iskola! De ne búsuljatok, gyorsan megnőttök, az iskolában okosodtok, meg is erősödtök. Különben is, kicsit szomorú vagyok, mert el kell mennünk innen, mert mi vagyunk a nagyok! Nagyok búcsúzó versei. Igaz, hogy a kisházat. Ti lesztek a legkissebbek, a pici elsősök, - Milyen aranyos kicsik! De egy jót az iskoláról már most is lehet tudni: soha többé nem kell majd délután aludni!

Középsősök a nagyokhoz. Sokszor elvettétek, Mégis sajnáljuk, hogy innen majd elmentek. Miért kell ballagni? Ha nem tudok valamit, nagyon megbűntet? Együtt játszunk a szünetben, mint most az ovikertben, de akkor már a tanulásban indulhat a verseny! Iskolába mennek, betűket tanulni, sok tudománytól fognak okosodni. Ősztől pedig már iskolás leszek, illene, hogy ettől okosabb is legyek.

Elmegyünk, elmegyünk, szervusztok, barátok, Többet vissza se jövünk, de gondolunk majd rátok. A nyolcadikosok, szinte bácsik, nénik, csókolomot köszöntök majd véletlenül nékik. Kívánjukn hát nekik szerencsés tanulást, most pedig vidám búcsúzást, ballagást! Három évig jó voltam szót fogadtam mindig, majdnem mindig azt tettem, amit tennem illik, most kezdhetem előről ott az iskolában, hogy szót fogadjak, jó legyek, és feleljek is bátran!

Búcsú a dadusnénitől. Milyen jó lesz nekem, ha már olvasni tudok, csillagokról, madarakról mindent elolvasok! Hiszen eddig mindig. Ballagnak a nagyok, vajon hová mennek, mért hagynak itt minket, meg ezt a szép kertet? Igaz, hogy a hajónkon sokszor ti voltatok, de mókuskerekezni minket is hagytatok. Igaz, hogy a hajónkon. Miért hagynak itt minket, meg ezt a szép kertet? A tanító néni fog szeretni engem? Középsősök búcsúja a nagyoktól. Ti is kicsik lesztek.

Lesz valami jó is, mondjuk néhanapján, például az, hogy tanulunk betűket, és majd én olvasom a kedvenc meséimet. A barátaim közül is sokan itt maradnak, az iskolában idegen gyerekek fokadnak. Ilyen nagy fám nem lesz nekem, nem lesz többé soha. Ide hozom az oviba az egész iskolát! Aztán mikor mi elmegyünk oviból a suliba, újra együtt kezdünk majd minden huncutságba. És új nénik, új bácsik, - tanárok, azt hiszem, jobb volna az óvónénit magammal vinnem... vagy, ami még jobb, tudom a megoldást.

Szeptemberben, amikor iskolába mentek! Várjatok csak nagyok! Úgy hallottam, Dani mondta, én ezt nem láttam, száz könyvet kell vinnem az iskolatáskámban, meg még füzetet is, legalább huszat, az egész táskát inkább vinné el a huzat! Milyen jó volt a homokban alagutat ásni, s a csúszdán, ahogy nem szabad: visszafelé mászni! És ott is lesz szülinap, meg gyermeknapi móka? Mért kell most ballagni, szépen lassan menni?

Én nem tudok menni, csak futni, rohanni! Megnőttem... Sokan mondogatják: - Megnőtt ez a gyerek! Igaz, a tanulás könnyen megy nekem, van a nyakamon egy okos kis fejem, amibe minden tudomány belemegy, igaz, hogy csak akkor, amikor figyelek. Hogyha sírtunk, vígasztaltál, rosszak voltunk, jól megszidtál, tanítottál szépen kérni, amit kaptunk, megköszönni. Nem szeretném itt hagyni az óvódát soha, nem tudom milyen is lesz az az iskola?! Milyen jó volt nekem itt az óvódában, mindig erre gondolok majd az iskolában!

Milyen jó volt alád állni, te nagy gesztenyefa! Tudok én ülve is beszélni! Akkor viszont fel kell állni, a táblához kimenni, de minek? Jutka azt mondta, ott nem szabad beszélni, csak akkor, ha kérdez a tanító néni. Mi most megköszönjük néked. Sokszor ti voltatok, De mókuskerekezni. Be kell majd ülni egy kényelmetlen padba, egész nap ülni kell, csöndben figyelni, nem tudom, hogy fogom én ezt majd kibírni? Nem biztos, hogy nagyon jó lesz az nekem. Megfogja a kezem, ha sétálni megyünk? Milyen jó volt szaladgálni ebben a nagy kertben, soha az életben már nem lesz ilyen kertem! Nem tudom... ennek most örülnöm kéne?

Miért szól nekik sok vers. Kis szívünk visszahúz ide hozzád, óvoda, Mégis inkább elmegyünk, a viszontlátásra! A nagy betük közül már sokat ismerek, jobbra nézek, mikor a járdáról lelépek, a jármüvek neveit jól ismerem... A TV -ből, mondják, lehet tanulni, mindenről tud az, aki a Hiradót nézi. Ezért most kívánjuk.

Szünetben szabad-e felmászni a fára, és van-e gesztenyefa, beállni alája, ha csak kicsit esik a langyos nyári eső, vagy lesz mindenkinél az udvaron esernyő? Három évi kedvességed, türelmedet, szereteted, sose felejtük nevedet! De én nem örülök mégse'. Bizony megnőttem, iskolás leszek!