Tóth Árpád Versek: Elégia Egy Rekettyebokorhoz

Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon. Ez a vers az emberi faj kipusztulása után megvalósuló "hószín szárnyú béke" reménytelenségével tiltakozik a háború ellen. Ezt az is mutatja, hogy a gondolatok egy pillanatnyi benyomásból bomlanak ki, s mivel a beszédmód E/1. Szívembõl, míg felér bús ajkamra a sóhaj, Vihar már nékik az, váratlan sodrú vész, S megreszket az egész szelíd arany hajóraj. A kínok vasszöge szorítja össze testté, S melyet a vad hajós őrült utakra visz szét, Nem hagyva lágy öbölben ringatni búját restté, Bár fájó szögeit már a léten túli lét. Elégia egy rekettyebokorhoz. A versben a vérontás ellen tiltakozik, s elementáris békevágyát fejezi ki. A hosszú sorokat nyolcsoros versszakokba rendezte a költő, s ez egy sajátos, lépésről lépésre építkező alkotásmódot mutat. … a testvér-emberek, E hányódó, törött vagy undok, kapzsi bárkák, Kiket komisz vitorlák, vagy bús vértengerek. Stílusa impresszionista. A beteg, túlérzékeny költőt nagyon megviselte a háború miatti aggodalom, egészségi állapota is sokat romlott, szanatóriumi kezelésre szorult.

Nyárvégi délután nyugalmas kék legén, Tűrjétek kedvesen, ha sóhajjal riasztgat. Rettenetes csapásként élte meg a háborút, és reménytelennek látta a jövőt. Személyű és jelen idejű, az a benyomásunk támad, hogy ezek a gondolatok és maga a monologikus versbeszéd egy időben születettek. Az Elégia egy rekettyebokorhoz műfaja elégia, hangulata szomorú, fájdalmas, gondterhelt, a zárlat azonban himnikus hangú. Kit boldog Ararát várhatna, tiszta Noé. Ti ringtok csendesen, s hűs, ezüst záporok. A csónakos virágú, karcsú szelíd rekettye, Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka. Ámbár a mű képrendszere és szerkezeti felépítése megcáfolja ezt a spontaneitást, hiszen rendkívüli tudatosságra enged következtetni. Csak miriád virág szelíd sajkája leng: Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon, Egy néma ünnepély, ember-utáni csend, Egy boldog remegés, és felpiheg sóhajtva. Úgy vélte, csak az emberiség kipusztulása után köszönthet béke a világra. Aknáit rejti egy ily árva szörny, egy – ember! Köszönjük, hogy elolvastad Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz versét! Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz elemzés.

Az 1922-es Az öröm illan című gyűjteményes kötetben megjelent vers 1917-es keltezésű, tehát a háború alatt született. A megszólalás helyét és idejét megtudjuk a versből: a hegyen egy nyárvégi délutánon. Rettentő sodra visz: kalózok s könnyes árvák. Apró képeket alkalmaz, melyek egy versszaknyi terjedelműek. Az Elégia egy rekettyebokorhoz 1917-ben keletkezett nagy vers, melyet Tóth Árpád az első világháború idején a pusztítások hatására írt. Mi a véleményed Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz verséről?

A töprengés keretté válik a versben, a látványtól a látomásig nyílik. "Számomra ez egy elégia az életről, az apró szépségeiről, de legfőképpen a felhőtlen nyugalom és szabadság utáni vágyról, no meg a tulajdon béklyóinkról. Bányáiból a bú vihedere kereng fel, Ti nem tudjátok azt, mily mondhatatlan nyomor. S a sűrű napsugár forró arany verése. Boldog, boldog hajók, vidám lengők a gazdag.

Gyűjtitek, s nem bolyongtok testetlen kincs után, Sok lehetetlen vágynak keresni gyarmatát. Ugyanakkor nagyon távol áll a tisztán romantikus attitűdtől, hiszen a természetben való feloldódás, ringatózás, a figyelem elengedettsége a modernitásra jellemző. Tóth Árpád a romantika alkotóihoz hasonlóan egy természeti tárgyat von bele az elégikus, ódai szituációba. Hátradőlhetnénk egy mezőn, gyönyörködhetnénk a természet csodáiban, de hosszú távon erre képtelenek vagyunk. Keresztrímes jambikus. Tűrjétek kedvesen, ha lelkének komor. A háború iszonyatára és kegyetlenségére nincs más válasz, mint az ellene való fellépés, tiltakozás, ahogy számos költőnk tette. A lomha óriás, hisz oly borús szegény.

A költő a növénytől (látvány) az emberiség sorsának víziójáig (látomás) jut el. A fájó ősanyag: immár a kínnak vége! S reszketve megnyilik egy lótusz szűzi ajka, S kileng a boldog légbe a hószín szárnyu Béke. A hajó- motívum bomlik ki, halad az egyszerűtől a bonyolult, közelitől a távoli, látványtól a látomás felé.

A legtöbbünket kötnek a körülményeink, környezetünk, a társadalmi elvárások, és a temérdek ember, akikkel nap, nap után összehoz balsorsunk, ebben a zajos, tülekedő, békétlen világban, amit tökéletes önhitséggel a saját képünkre formáltunk. " Titkos mágnes hegyének szelíd deleje vonzza: A néma szirteken békén omolni szét.