alfazone.website

alfazone.website

Angel Blade 1 Rész Resz Videa

Sokan a Virtual XI-t tartják a diszkográfia mélypontjának, én azonban a néhol tényleg látványos ötlettelensége és az egyértelmű színvonalesés ellenére is elvoltam vele, a Brave New Worldöt viszont valamiért megjelenésének pillanatától utáltam. Angel blade 1 rész скачать. A Maiden talán az egyetlen olyan metálcsapat, amelyik a negyven évet meghaladó pályafutása során – khm, szinte – végig az élvonalban tudott maradni, és most kicsit hunyjuk be a szemünket, ha a '90-es évtized második felét tolná valaki elénk. Bár sokan a mai napig támadják "gyűlölöd-vagy-szereted" típusú, áriázó énekstílusát, az mindenképpen mellette szól, hogy vele, a gigaturnékkal és az ördögi körítéssel gyakorlatilag rakétaként kezdett el felfelé ívelni a banda karrierje. A hangzáson még lehetett volna javítani, a lendület ugyanakkor mindenképpen elsöprő, és fülbeötlő, mennyire "készen" volt már ekkor is a Maiden zenéje. Ha valami csoda folytán egyszer lenne egy hozzá kapcsolódó, tematikus turné, egy percig sem haboznék a jegyvásárlással.

Angel Blade 1 Rész Resz Videa

2003-ban aztán egy csapásra megváltozott minden, és visszatértem a táborba a Dance Of Deathszel, ami a mai napig a kedvenc lemezem a második Dickinson-korszakból. Ugyanakkor a váltás utólag is maximálisan érthető: a zenei alapok ekkorra egyszerűen túlhaladták Di'Anno adottságait. Jó volt látni, hallani, hogy Bruce visszatért, és hogy Adrian is visszatért. Bruce végre ismét dallamokat énekel, a szintén csatasorba álló Adrian pedig visszahozta a lelket, ami rögtön a nyitó The Wicker Man szólójában és fikcsijében testet ölt. Kedvenc dalok: The Longest Day, The Legacy. Mégis, ha csak egyetlen LP-t választhatnék tőlük ebből az érából, az egyértelműen a Somewhere in Time lenne, így külön öröm számomra, hogy a jövő évi turné a friss dalok mellett erre az anyagra fog koncentrálni. Nem volt valami jó ötlet ennyire kásás/demós megszólalásban rögzíteni ezt az anyagot, hisz valóságos kincsesbányára akadhat az, aki egyszer is belekóstol ebbe a potenciáltól fűtött dalgyűjteménybe, de valószínű, hogy akkoriban csak ennyire volt keret. Milyen vicces, hogy csak nálunk bakelit a hanglemez, ami sose volt bakelit. ) A dalok jók, tipikus Maiden-stílusjegyekkel bírnak, s amelyekre büszkék lehetnek sok mindent megtapasztalt alkotóik. Angel blade 1 rész resz videa. Iron Maiden (10/10). A borongósabb tónus sem állt rosszul nekik, azzal együtt sem, hogy itt már kísértettek a következő körben kiteljesedett hangulati elemek – de ezt ugye akkor még senki sem láthatta előre.

Az ilyesmi akár jelentheti azt is, hogy itt valami nem kóser. Alexander The Great. The Number Of The Beast Elpufogtathatnám a szokásos kliséket az egyetemes fémzene egyik legnagyobb hatású lemezéről, de annak mi értelme lenne, még hogyha igaz is? The X-Factor (8/10). Dalok szempontjából a Killers gyakorlatilag tökéletes album, minden tekintetben alkalmas volt a még hatalmasabb majdani áttörés megalapozására. Ebben persze van is valami igazság, hisz Adrian távozásával sajnos magával vitte a lelket is a zenekarból, s ebből még jócskán el is vett Dickinson rekesztősre vett stílusa – a fapadosabb hangzásról nem is beszélve (leszámítva Nicko dobjait, mert azok rendben vannak). Feliratterv / Formázás: bob. Remélem, ezek is bekerülnek majd a turnéprogramba, bár persze annak örülnék a legjobban, ha egy az egyben eljátszanák a tán legjobb eposzukkal, az Alexander The Greattel záruló lemezt. Terjengőssége ellenére is szerepelt a koncertprogramban, és még így is a műsor egyik leghatalmasabb momentuma volt. Iron Maiden (1980) // Killers (1981) // The Number Of The Beast (1982) // Piece Of Mind (1983) // Powerslave (1984) // Somewhere In Time (1986) // Seventh Son Of A Seventh Son (1988) // No Prayer For The Dying (1990) // Fear Of The Dark (1992) // The X Factor (1995) // Virtual XI (1998) // Brave New World (2000) // Dance Of Death (2003) // A Matter Of Life And Death (2006) // The Final Frontier (2010) // The Book Of Souls (2015) // Senjutsu (2021). Angel blade 1 rész and. Az pedig egyértelmű, hogy Bruce-nak messze nem áll annyira jól a rekesztés, mint mondjuk Russell Allennek vagy Brian Johnsonnak. Steve Harris későbbi, védjegyszerű basszushangzása itt még csupán cincogás itt, de játéka és dalszerzői fortélyai már azonnal felismerhetőek. Ha a legkorábbi dalokra azt írtam, hogy nem volt jó ötlet úgy lemezre venni őket, ezeket egyenesen hiba volt ebben a formában rögzíteni, de persze van azért öröm is az ürömben, mert így legalább a '80-as évek korszelleme köszön vissza a produkcióból. Bruce Dickinson énekteljesítménye például egyértelműen itt a legkevésbé meggyőző az össze vele készült Maiden-album közül, nehezen tudta leplezni, hogy fejben már félig máshol jár.

Angel Blade 1 Rész Resz Vida

Bajban lennék, ha favoritot kellene kiválasztani innen, hisz óriási mindegyik dal egytől-egyig. Osztálytársaink/tanáraink valószínűleg azóta sem sejtik, hogy nekünk ott, akkor mi a franc bajunk volt, meg hogy mit élveztünk benne, de minket ez nem igazán érdekelt. Kedvenc dalok: No Prayer For The Dying, Holy Smoke, Tailgunner, Hooks In You, The Assassin, Mother Russia. Hangzás terén is abszolút etalon ez az anyag. A Blood Brotherst a valaha írt legrosszabb daluknak tartom, a The Nomadet is ki nem állhatom, és a gigasláger The Wicker Mant sem tudtam különösebben megkedvelni soha. DiszKgráfia: Iron Maiden (1. rész) - Shock. Ezt az albumot egyébként valami nagyon egyedien misztikus atmoszféra lengi körül, pedig tulajdonképpen ezúttal is önmagukat ismételték, hiszen zeneileg/szerkezetileg szinte ugyanaz történik, mint négy-öt kanyarral előrébb, mégis, ha meghallod valahol akármelyik dalt, egyből rávágod, hogy a Seventh Sonról való. Kedvenc dalok: mindegyik, de ha választani kell: Wasted Years, Stranger In A Strange Land.

Vannak persze túlkapások itt is: a The Nomad indokolatlanul túlnyújtott hangszeres betétei például baromi feleslegesek, holott a frontember hangja valósággal szárnyal benne. Bruce Dickinson érkezésével minden területen minőségi váltás történt a zenekarban: rátermettségben és énekesi kvalitásaiban is felsőbb ligát képviselt elődjénél, és gondolom, csapatmunkában is számítani lehetett rá. Ráadásul a Maiden esetében a folytatás még hosszú éveken keresztül hozta ugyanazt a magas színvonalat, sőt, sikerült feljebb is tornászniuk a lécet. Nem csoda, hogy Bruce-nak elege lett a helyben totyogásból és az önfejűségből, így be is adta a felmondását. Az izgalmi faktor kábé a nullával egyenlő, a korábban ezerszer hallott fordulatok lebutított ismételgetése is halál unalmas így, hogy nincsenek olyan témák, amelyekbe kapaszkodni lehetne. A Fear Of The Darknál viszont megtört a varázs, elvesztettem érdeklődésem a zenekar iránt.

Angel Blade 1 Rész Resz Online

Nem állítom persze, hogy hiba nélküli a végeredmény, néhol itt is van, amit rövidítenék, ugyanakkor kedvenc 21. századi epikus Maiden-nótám, a The Red And The Black is itt szerepelt, az Empire Of The Clouds pedig igazi különlegesség volt. Sosem értettem, miért rühelli Bruce Dickinson ezt az albumot, miközben a folytatást már bevallottan nagyon szereti. A keverés viszont elég nagy visszalépés az előző, dinamikusabb megszólalásokhoz képest. Minden pillanatát imádom ugyanis, elsőtől az utolsóig. Összességében ezt azért többet és nagyobb kedvvel tudtam hallgatni a '95-ös lemeznél, de a Bayley-éra másik nagy nótáját, a The Clansmant leszámítva sosem lett belőle kedvenc, és ha kitartanak a hibás döntés mellett, elég egyértelmű, hogy hosszabb távon a teljes eljelentéktelenedés felé vitt volna az út. Az anyag egyértelműen legerősebb pillanata az énekes eszement magasaiban és az őt támogató folkos gitárharmóniákban erős For The Greater Good Of God. Az újkori Maidennel kapcsolatos lelkesedésemre azóta is jellemző ez a hullámzás, illetve ingadozás, már ami a stúdióanyagokat illeti. Mind a Paul DiAnnóval készült, stílusteremtő debüt, illetve Killers, mind pedig a zenekart újradefiniáló The Number Of The Beast olyan anyagok, amik a teljes szcénára máig tartó hatással bírtak, és amiknek nyomán ezrével alakultak/alakulnak a Harrisék által anno ösztönből összerakott mixet leutánozni vágyó vagy – kissé kevésbé rosszindulatúan fogalmazva – fő inspirációként használó retro bandák.

Az idő persze a The X Factort is megszépítette, akad rajta elég sok szerethető momentum, de a sokszor hamisan és önmagát túlvállalva éneklő (The Unbeliever) Blaze bevétele akkor is hiba volt. Gers stílusát pedig valamiért azóta sem sikerült megkedvelnem, de Dickinson legalább visszacsempészett némi dallamot a rekesztések közé, s ez mindenképp jól esett a No Prayer után. Az énekes nemcsak zeneileg növelte a nívót, de megjelenésével, frontemberi mivoltával is csak húzta a csapatot, nem beszélve a generációs hatásairól. The Final Frontier A 2006-os lemez sötét, tüskés hangulatai után kifejezetten jólesett a kedvenc Maiden-korszakomra is hajazó légiesebb, pozitívabb, sci-fisebb atmoszféra ezen az albumon, bár a Predator-karikatúrává lényegült Eddie-t azóta sem tudom mire vélni. Tehát míg a nagy kortársaknak, a Judas Priestnek vagy a Saxonnak időről időre akadtak megosztóbb vagy akár kevésbé erős lemezei, a Maiden tényleg nem tudott hibázni az első tíz évben. The X Factor A rocktörténelem alighanem legelhibázottabb – és az első pillanattól fogva teljesen egyértelműen elhibázott – énekescseréjére külön nem térek itt ki, megtettem évekkel ezelőtt a fent linkelt Klasszikushock-cikkben.

Angel Blade 1 Rész Скачать

De összességében ez szerintem egy kimondottan jó korszak volt, a Rainmaker talán a legjobb rövid nótájuk mind közül a 21. században, és a lemezbemutató turnés bulit is hallatlanul élveztem ezekkel a dalokkal a debreceni Főnix Csarnokban, még jobban is, mint a megjelenés előtti kisstadionos best of fesztiválfellépést. Kedvenc dalok: For The Greater Good Of God, The Longest Day. Nem tudtam elszakadni a borító látványától. Kedvenc dalok: 22 Acacia Avenue, Children Of The Damned, The Prisoner, Hallowed Be Thy Name + az összes többi. De elég egyértelmű – és már a megjelenéskor is az volt –, hogy a 2000-től kezdődő sor versenyzői inkább a No Prayerrel meg a Fearrel mérkőznek egy kategóriában, mintsem a korábbiakkal. Meguntam a hangzást, meguntam a kotyogó és trappoló basszust, meguntam Dickinson éneklését. The Number Of The Beast Jelzőhalmozás nélkül meglehetősen keveset lehetne mondani minden idők egyik legfontosabb heavy metal lemezéről – amely nemcsak az egyik legfontosabb, hanem az egyik legjobb is egyben. The Trooper (single). A Matter Of Life And Death A zenekar mindig is erős volt a progos, terjengős dalokban, ez a lemez pedig nagyrészt ilyen jellegű szerzeményeket tartalmaz. Azóta sem értem, hogy nem hallotta Harris és Rod Smallwood, mennyire nem méltó az előzményekhez... Kedvenc dalok: Sign Of The Cross, Blood On The World's Hands. Maradjunk inkább a szubjektív ítéleteknél. Senjutsu Az album, ami a megjelenéskor valami miatt elment mellettem, pedig amúgy összességében nem tudok belekötni, és az idei groupamás koncerten is hallatlanul élveztem a róla elővezetett három dalt.

Senkinek se legyenek illúziói: Blaze Bayley csupán a problémák egyik felét jelentette, a zenei anyag és a produkciós munka is bőven hagyott maga után kívánnivalót ezen az albumon. Kedvenc dalok: Rainmaker, Journeyman. Mindig is a Powerslave volt az egyik kedvenc Maiden-lemezem, a hangulata semmihez sem fogható, és ugyan akad rajta egy-két dal, ami annyira nem kiemelkedő mai fejjel, a csúcspontok annyira elementárisak és jelentőségteljesek, hogy bőven egyensúlyban tartják a mérleget. Seventh Son Of A Seventh Son Ha csak egy lemezt mondhatok kedvencként az Iron Maidentől, egyértelműen ez lenne az. A bemutatkozásnál is szép számmal alkalmazott, szintén védjegyszerű terces gitárharmóniák itt már tökéletesre fejlesztve köszönnek vissza.

Angel Blade 1 Rész And

A mindenkit úgy kell érteni, hogy a mai nagymamák és nagypapák is, valamint a még pelenkában szaladgáló, vagy még nem szaladgáló pucogányok is. Slágereket és koncertfavoritokat sem könnyen lehet itt találni, de szerencsére Dickinson azért mindig a legjobbkor menti meg az ügyet parádés refrénjeivel, még hogyha zeneileg sokszor izgalommentes is a dolog. A Matter Of Life And Death Az első Maiden-lemez, amiről már én írtam a Shock! Stáb érdekelt tagjai egy-egy zenekar munkásságáról. Bruce annyira összeszedte magát a No Prayer és a Fear óta, hogy még az egyébként uncsi közönségénekeltetős témákat is meg tudom bocsátani neki. Téma:angyal, cross-dressing, démon, elborult, erőszak, jelen, kedvcsináló, manga alapján, reinkarnáció, szorongás/félelem, tiltott szerelem, vérfertőzés. Pedig amúgy élőben is nyilvánvaló volt: még csak megközelítőleg sem képes elénekelni Dickinson klasszikus témáit. A sajátos, csak erre az anyagra jellemző markáns atmoszféra innen sem hiányzik. A borító újfent ikonikus, nem véletlen, hogy még a '90-es évek elején is kint voltak a korabeli plakátok és promós anyagok számos budapesti lemezboltban. Jól tette, hogy amióta visszatért a csapatba, ismét a vibrátóra és a torokból kiénekelt, nagyívű énektémákra koncentrált.

A Kevin Shirley-féle dobsoundot szoknom kellett, viszont a borító a teljes karrier távlatában is az egyik legjobb, és azon azért nehéz lett volna vitázni, hogy a két Blaze-féle lemezhez képest ugrásszerű színvonal-emelkedést jelentett a Brave New World. Fear Of The Dark A Fear volt az első olyan lemez, ahol már nem voltak extra elvárásaim, csak szimpla minőségi és színvonalas Vasszűz-dalokat szerettem volna hallani. Koncerten persze bármikor, bárhol és bármennyiszer szívesen megnézem őket, és szerencsére erre jó párszor alkalmam is nyílt, lemezeik viszont nem minden esetben találnak be nálam. Rime Of The Ancient Mariner. Teltek-múltak az évek, jöttek és jöttek elém más zenekarok, elkezdtem jobban belemászni a metálba, és ezzel párhuzamosan Nagy Zoli megint pakkot kapott. Children Of The Damned. The Book Of Souls Megjelenése előtt papíron minden a 2015-ös lemez ellen szólt nálam: ekkorra úgy éreztem, rövidebb dalokat akarok hallani a Maidentől, nem értettem, minek borulnak bele önmagukba állandóan, miért nem szól már nekik valaki, és így tovább. Fear Of The Dark Ezzel a lemezzel szerettem meg a bandát, tehát mindig különleges helyet foglal majd el a szívemben, még azzal együtt is, hogy objektíven nézve tudom: ekkorra valójában már lecsengett az Iron Maiden kreatív aranykora. Mikor újrahallgattam, meg is lepődtem egy picit, hogy milyen sok mindent elfelejtettem róla. Rám viszont annál inkább: az az album valami fantasztikusan szól, a szerzemények meg abszolút kedvencek a mai napig.

Killers Minden bizonnyal a teljes karrier egyik legfontosabb állomása, amelyre véglegesen letisztult a Maiden stílusa. A többivel ellentétben ezt valamiért egy picit sem tudtam megunni, pedig a keverése az egyik legrosszabb az összes közül.