Képzeletben Végig Úszom A Végtelen

Én elkezdtem sírni, megragadtam az öreg ember kezét, s könyeimmel áztatám. Miféle kéz az ég felett. Kérdezé tőle az ijesztő czár, rőt szemöldei alól tengerszín szemekkel kancsalítva felé. A rómaiaknak egymásután csupa «istenek»-nek hívott -155- császárjaik voltak, a kik igen jól tudták bálványisteneik szerepét betölteni. Rendes, egészséges blokkházak voltak. A mixer már rég lefeküdt. Ha majd a testek és a színeik formáik.

Átvette a pénzt, elzárta fiókjába, -260- nyugtatványt irt róla, azt kezembe adta s nem ügyelt rám többet. Egy zökkenő elég volt ahhoz, hogy hirtelen felriadjak. Én azt mondtam, hogy miért nem vagyok én gazdag, hogy vagyonomat megoszthatnám a kisasszonynyal; erre a kisasszony azt felelte: «ime tehát én gazdag emberré teszlek tégedet, itt van öt szám, ezt tedd be a lutriba». Tehát a bárpultnál ivott vagy egy asztalnál. Nekem volt egy feleségem, a ki magyar nő volt.

Nem biztam már senkiben. Ha itt maradok, akkor elébb-utóbb magamnak is bolonddá kell lennem; ha pedig elfutok innen, cserbehagyok kastélyt, kertet, gazdaságot, akkor még nagyobb bolonddá lettem. Lélegzetvételünk gyorsuló ütemét. Mormolva dallamát édes édes neveknek. Te meg én csak újra mégis. Melyik halottnak ártana az meg, ha föltámadhatna újra? Nem az az angyali magasság, a miben őt megszoktam látni magam előtt, hanem a mindennapi vágy tette őt oly szeliddé hozzám, nem szeretett, hanem szerelmes volt. Könnyedén arrább csúszott, és egyik kezét a karomra tette. … – De hát ha meggyógyult? Malmontnak épen aznap adták ki az útat Olivánál, mikor e leveleket kapta. Ronsard az időjárásról énekel.

Van vállig érő, és van gondosan, elegánsan formára igazított –. Törődtem is én ezzel, a ki sem éjjel, sem nappal nem jártam ezen a világon. A kisfiút a család barátja, egy jóságos dohánykereskedő vette magához. Ez a legjobb ok arra, hogy a férj elidegenüljön. A felület melegedni kezd már. Organizmusát, melyet behálóznak. Most is bársony a bőr még. Oliva azon naptól kezdve elhagyta Boulevard des Italiensi palotáját, egy bérelt lakba vonult a Bicétrehez közel.

Színektől feszülő világ előtt a rács. Egy délután erős zivatar támadt; az őrültek egy része a Bicétre kertjében sétált, midőn egyszerre minden fenyegető előzmény nélkül rajtuk csapott a vihar. Értem, mire akar kilyukadni. De nincsen szó amely elkísérne ide. Azután fogad egy csinos szállást a Terézvárosban, s mikor helyben lesz, én egyszer meglátogatom őt s azzal végképen ott maradok nála, míg törvényes úton felszabadítanak nagybátyám gyámsága alól, vagy más gondnokot rendelnek, a ki nem követelheti, hogy nála lakjam. Mert az egyik katona, a hadseregnél szolgál; a másik pedig egy külföldi Freyherrhez ment nőül, s egyik sem láthat utána. 288||látszott figyeln-||látszott figyelni|. A dandy menten odaszökik, hogy míg a két vetélytárs imádó egymást döngeti, az elájult szépséget magához térítse; ez azonban, a mint a lovag odaér, sikoltva felugrik, s végig karmolja a galant férfi arczát, míg a sikoltásra figyelmessé lett ellenséges felek, egyszerre kibékülve egymással, az intervéniált félnek rohannak, s megfogdosván, ellökdösik az ingyen publicum nagy mulatságára. A hó alól a lomb sárgán világít. Eddig minden este belefoglaltam őt imáimba, s ezentúl úgy kell róla megemlékeznem imáimban, mint arról a rosszról, a kitől őrizzen meg az Isten. Ez a vér Vespasian itala! Csak szeretlek reflektálatlanul.

Lorenzo vidám, enyelgő ifju volt, minők festők szoktak lenni; tréfás ötleteivel sokszor megnevetteté a nagyherczeget. Dehát hiába, ilyen valaki nem jött; s nekem csakugyan magamnak kellett lefeküdnöm a vetett ágyba. Mintha mind az a nemes dacz, az a szent fájdalom egy elbukott hazáért, az a kínzó remény a múltak fényét a jövő ragyogásává változtathatni át, mi a közérzületből kiveszett, mind a gyöngébb nem keblébe menekült volna át, hogy ott elrejtve magát, lappangva, mint a hamu alatti tűz, éljen egyik ivadékból a másikba oltva, s lángra lobbanjon egy napon, a mikor férfinak lenni ismét dicsőség leend. Az ostromlókból tűzoltók lettek, a sánczárkok vize segített az oltásban; a kincsszomjas nép reggelre legyőzte a dühöngő elemet s ura lett a romnak. A segédje nem tudott semmit. Én először sem tettem azt, hogy végig nézzem, annyit láttam, hogy az összes szám a tízezresen felül ment; a második esetnél -245- pedig épen sírva fakadtam s kértem, hogy ne mutasson nekem számadásokat, mikor én tudom, hogy úgy is rendén túl tesz velem ennyi szívességet, a mit meg nem érdemlek s meghálálni nem tudok. Persze, hogy nem tetszenek. Megvolt amiért jöttünk mondjam jöttem. Nem akarom – nyöszörgött Lou. Valahol valamilyen idő, és az út.

Tűzijátékait a testnek. Sokszor feltettem magamban ébren, hogy ha még egyszer álmomban összejövök vele, megvallom neki, hogy szeretem, s megkérem, hogy jőjjön el ébren is hozzám. Hiszen nem a világi hatóság ennek az oka, mert hisz az lám megvédett; de mit ér nekem a védelem, ha a megtámadás megtörténhetett? Kegyed soha sem szünt meg Delmaure Oliva kisasszony lenni, és én soha sem adhattam kegyednek a Malmont nevet. Te vagy tebenned fénylenek. Üvegesen vibrál a levegő. Cserjék tüskés ármádiái. Valószínűtlen lángolással égett. Meg fog történni – mondta az egyik rendőrtisztviselő -, de ebben az esetben még ma, és indulásig is őrizzük önt. Ebből tudhatom, hogy részvéte teljesen önzés nélküli. A csorba gyöngyöket mind összeszedegettem.

Az a kék ég milyen mélységbe von. Hogy ilyen gazdag úr-leányokat olyan könnyen – se kérdik, se hallják – a legelső jövevénynek feleségül adják? Elmondá neki, hogy annyira nyomja a bűntudat, hogy inkább szabadulni kíván az élettöl, s enyhülést talál abban a gondolatban, hogy bűneiért vérével lakoljon. Most indulunk neki a hegynek. Testemen árad át minden molekulád. És a mint elnézte a szép halavány arczot, olyan nehéz volt elhinni neki, hogy ez már most meg van halva. A harangszót foszlányosan. El kellett a fészket emelnem; de nem szórtam széllyel, ha odább megyünk, más -168- helyre összerakom. Együtt ültek otthon a szellős tornácon.